Főooldal
Különdíj a Szent László Énekversenyen

Különdíj a Szent László Énekversenyen

A Katolikus Pedagógiai Intézet Budapesten rendezte meg a Szent László-évi énekverseny döntőjét, ahová iskolánk tanulója, Lengyel Bernadett (9.D osztály) is bejutott. Felkészítő tanára Dobi Lászlóné volt. A döntőbe jutást az első fordulóba beküldött felvételek alapján választotta ki a szakmai zsűri. A döntőre, és az azt követő eredményhirdetésre június 8-án került sor. Tanítványunk a 9-12-es korcsoport döntőjében különdíjban részesült, valamint felkészítő tanárával “Ének Szent László király tiszteletére” című könyvet kaptak ajándékba.