Főooldal
Imaest a tiszta szerelemért

Imaest a tiszta szerelemért

Intézményünk volt 2017. október 17-én a házigazdája az “Imaest a tiszta szerelemért” rendezvénynek. Nagy Edit főiskolai docens, pszichológus előadását  a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye oktatási intézményeinek háromszáz középiskolás diákja hallgatta meg, az előadás után a 10.F osztályos informatikusaink által kifejlesztett telefonos kérdezőrendszerrel tehették fel a diákok kérdéseiket az előadónak. A tartalmas beszélgetés után Palánki Ferenc püspök atya mutatta be a szentmisét, amelynek egyik központi gondolta a szív tisztaságát, a tiszta szívűségből fakadó tiszta élet csodáját és örömét emelte ki, hivatkozva a Szentírásra: „Nagy gonddal őrizd a szívedet, mert hiszen belőle indul ki az élet” (Péld 4,23).

A sajtó is tudósított az eseményről: